2012.12.18. 21:13
Tizenegyedik hét (október 29-november 4.)
Október 29, hétfő
A mai napon a Városházát, a Stockholms Stadshusetet látogattuk meg, tudjátok, itt adják át minden évben a Nobel-díjakat, kivéve a békéért járót, mert az Oslo kiváltsága. Vonattal, vagyis inkább valami HÉV-szerűséggel mentünk be a városba, aztán közekedtünk a híres-neves stockholmi metróval is. A Stadshuset nagyon szép és előkelő épület, impozáns, szemet gyönyörködtető. Ráadásul úgy tűnt, a magyar turisták is előszeretettel látogatják, ugyanis volt magyar nyelvű prospektus is. Utána útra keltünk, a Gamla Stan, vagyis az Óváros felé. A szél iszonyatosan fújt, bele kellett kapaszkodnunk a sapkánkba. A Gamla Stan olyan, mint nálunk a Váci utca: bolt, bolt, még több bolt, ja, és bolt. Néhol elszórva kajáldák, kávézók. Sétáltunk, aztán Nils javaslatára beültünk egy taco bárba. Degeszre tömtük magunkat, aztán kedves fogadóbátyám közölte velem és Amandával, hogy hazamehetünk vele és Oscarral, ha akarunk (Oscar aznap nem tartott velünk, ugyanis dolgoznia kellett). Beleegyeztünk, otthon még egy kicsit elvoltunk, majd nagyot vacsiztunk. Este Oscarral és Nilsszel filmet néztünk, a Mindörökké Rock-ot. A film érdekessége, hogy a sok fevonultatott híresség között egy gyönyörű svéd színésznő, Malin Åkerman is helyet kapott, és nekem személy szerint nagyon tetszett az alakítása (ha valaki már látta a filmet, de nem rémlik neki: ő játszotta az újságírót a Rolling Stone Magazintól). Ma csak egy filmre futotta, mert reggel mindenkinek korán kellett kelnie.
Október 30., kedd
Reggel elbúcsúzkodtunk, aztán Karin, Pär, Nils és én még egyszer utoljára nekivágtunk Stockholmnak: a mai úti cél a királyi palota volt. Esett az eső, de az őrségváltást azért megnéztük. Vicces volt, ahogy az őrök üvöltöztek egymásnak, viszont halálkomoly pofával csinálták. A palota belülről szép volt, kívülről, mint a Facebook-os képen láthatjátok, fertelmes. És hatalmas! Majd' leesett a lábam, mire körbegyalogoltuk. Itt nem volt magyar nyelvű prospektus, viszont találtam valami magyar vonatkozásút: az egyik terem vitrinje telis-tele volt címerekkel, némelyek ősöregnek tűntek, viszont mi is ott voltunk: a magyar címer, Göncz Árpád aláírása, és egy kilencvenes évekbeli dátum. Nagyon örültem magunknak, meg is mutattam gyorsan Pärnek és Karinnak. Volt egy kis múzeum a régi vár romjaiban, megnézhettük a koronázási ékszereket és palástokat is. Fényképezni azért nem fényképeztem, mert a király minden képre igényt tart, amik a palota falain belül készültek. Miután végeztünk, visszasétáltunk a kocsihoz, és elindultunk hazafelé. Nils vezetett, szakadt az eső, sötét volt, én aludtam. Volt egy dolog az úton, amin iszonyatosan felbosszantottam magam: Magyarhonban, ugye, bizonyos időközönként kiírják, hogy még hány kilométer az adott városig. Na, hát itt is kiírják, csak tök hülyén: néha két kilométer után már látod a táblát, máskor meg örülsz, ha fél óra alatt egyet is látsz. Mivel Stockholmból Sundsvall négy óra kocsival, leginkább az időt néztem, ezért bosszankodtam, hogy még a négy óra letelte után se vagyunk még csak Sundsvall határában se, és a svédek az Istenér' ki nem írnák, hogy mégis mennyi az annyi!
Mikor végre-valahára hazaérkeztünk, még megálltunk Maijáéknál egy pillanatra, majd végül tényleg hazamentünk. Azonnal bezuhantam az ágyba.
Október 31., Kata szülinap, és Halloween!!
Boldog szülinapot Katica!
Pär és Karin dolgoztak egész nap, Nils meg jött-ment. Elég későn keltem, megreggeliebédeltem (gyakran van ilyen étkezésem hétvégéken, és szünnapokon), aztán megkérdeztem a többieket, hogy mi a program. Ötkor találkozó Jennie-ék házánál!
A kaja után még kicsit gépeztem, majd nekiálltam készülődni. Fürdés, hajmosás, hajszárítás. Öltözködés: a fekete gatya az enyém volt, meg a harisnya is; Karin kölcsönadott egy inget és egy blézert, Pär pedig egy nyakkendőt és egy cilindert. Jó cefetül néztem ki, de ez volt a lényege a drogbáró-jelmezemnek. Ezután lenyaltam a hajamat a Nilstől kapott hajzselével, és a sminkkel kisápasztottam magam, valamint szexi fekete karikákat pingáltam a szemem alá. Frankón drogosnak néztem ki. Viszont mikor felvettem a cilindert, egyből átváltoztam Slash-sé. Főleg, mikor napszemüveget is viseltem mellé. Végül úgy döntöttem, jöhet a napszemüveg is, nem akarom az embereket annyira sokkolni a buszon. Összeszedtem a pénzemet, a pipámat és útnak eredtem. A buszon nem is sokkoltam senkit, viszont egy csaj az ablak tükröződésében folyton engem nézett, a száját nyalogatta, és a haját igazgatta. A frász kitört tőle.
Úgy voltam vele, hogy úgysem találom meg Jennie-ék lakását, úgyhogy az iskola mellől felhívom őket. Nem volt azonban épp nyári meleg, tehát mégiscsak megpróbálkoztam a kereséssel. Tök könnyen oda is találtam, nem laknak messze a sulitól. A ház elől hívtam őket, Jennie, Mickis és Bror mégis a szembelévő épületből rontottak rám. Bror őrült tudósnak, Mickis valami zombiszerűségnek, Jennie pedig yakuzásnak volt öltözve. Találkoztunk Zayéval, akivel már lógtunk együtt, leadtuk az italrendelésünk, és amíg ő a Systembolagetben volt, mi elmásztunk a Mekibe harapni valamit.
Gondolom, még nem meséltem a Systembolagetről, most legfőbb ideje. Svédországban az alkoholt államosított boltokban lehet kapni, a Systembolagetben, és csak húsz éves korodtól vásárolhatsz itt. Azokat az italokat, amiket sima boltokban lehet kapni, megveheted 18 évesen, illetve a kocsmákban és a bárokban kiszolgálnak, de a Systembolagetbe még csak a lábadat se teheted be 20 év alatt (én betettem, mert nem tudtam hirtelen eldönteni, mit vegyen a pénzemen Zaye, de psszt).
Itt, a Mekiben csatlakozott hozzánk Timothy, valamint Jennie két barátja, Khel (aki alacsony, izmos, szemüveges és ázsiai), és Marcus (aki szintén alacsony, tőlem vagy másfél fejjel, rózsaszín punk haja van, amit ha feltornyoz, magasabb nálam, és tulajdonképpen egész aranyos kis csávó). Ezután összeszedtük Zayét, majd elindultunk visszafele a partyhelyszínre, ám Jennie-vel eszünkbe jutott, hogy pipadohányt is akartunk venni, de elfelejtettük. Khel meg én elmasíroztunk egy pipás boltba, megvettük őket, majd rohantunk vissza a többiekhez. A partyhelyszínt, mint kiderült, Jennie-ék bérelték ki egy éjszakára. Egy pici lakás volt csak: fürdő, konyhával egybekötött nappali, hálószoba. A nappaliban letelepedtünk az asztalhoz, Jennie-ék összerakták a hangfalat a hálóban, és kezdődhetett a mulatság! Khellel a pipákat csináltuk, Timothy és Bror kockultak Bror gépén, Marcus már vígan iszogatott, ahogy Mickis és Jennie is. A pipák jól sikerültek, fogyott az ital is, a legnagyobb sikert az én Bailey's-em aratta. Miután kihűlt a pipa, javasoltam, hogy játsszuk az ,,Én-még-soha" játékot, amibe mindenki bele is egyezett, de megállapodtunk, hogy lehet alkoholmentes itallal is játszani, mert nem akartuk, hogy bárki is nagyon részeg legyen. Természetesen hamarosan elég perverz dolgokat kezdtünk kibeszélni, de ez már csak így szokás. Mikor már ellaposodtunk, mindenki más elfoglaltságot keresett: Mickis, Timothy és Zaye elmentek sétálni, Bror elszunyált, Jennie és Khel ,,egy kicsit'' összemelegedtek, és turbékoltak, én meg Marcusszal beszélgettem. Illetve ő beszélt, én bólogattam. Mikor visszajöttek Mickisék, gyorsan felpattantam a kanapéra, és innentől kezdve más nem nagyon történt, csak ücsörögtünk és beszélgettünk. Marcus élénken érdeklődött irántam (és érdeklődik azóta is, legalábbis Jennie szerint, akit Marcus folyton ostromol a telefonszámom megadása ürügyén). Ezután már csak a pakolászás volt. Elmostuk a pipákat, elköszöntünk Mickistől, Timothy-tól és Brortól, aztán még lézengtünk egy kicsit, végül én is írtam Nilsnek, hogy jöhetne értem. Előtte egy negyed órát kerestem a telefonomat, mindenkit kirámoltattam, majd mikor idejét láttam elköszönni, a cilindert hagytam ott, de végül úgy-ahogy elkészültem, elbúcsúztam, és kiléptem az éjszakába. Nils természetesen még sehol sem volt. Jennie-ék háza elé mentem, körbe-körbe járkáltam, és énekelgettem (mert miért ne?!) (hajnali negyed kettőkor nem tök mindegy?), végül fogadóbátyám is becsúszott a Volvóval. Nem mondtam semmit inkább, hogy a ,,10 perc és ott vagyok!''-ból végül 20 lett, örültem, hogy hazamehetek aludni. Aznap éjjel volt egy jó kis beszélgetésünk Nilsszel. Kiveséztük a svéd emberek viselkedését, nyitottságát (illetve annak hiányát), és megállapítottuk, hogy ha bárkitől bármit akarok, nekem kell lépnem. Pont nekem. Aki néha halálosan retteg az emberektől. Hát jó.
November 1., csütörtök
Jó későn kelés, kaja, gépezés, majd fekvés vissza aludni. Ez a nap erre volt szentelve!
November 2., péntek
Ma Nils keltett. Mondta, hogy legyek szíves segíteni elvinni a szemetet a szelektívbe, és ne a legjobb ruhámat vegyem fel. Elkocsikáztunk a City Gross mögé, kihajigáltunk mindent, aztán hazafelé Nils megemlítette, hogy örülne, ha kitakarítanám a szobám. Valami felháborodásfélét produkáltam. Először is, minek a házat buli előtt kitakarítani?! Azt utána szokták! Másodszor, az én szobámba aztán senki be nem teheti a lábát, még csak oda se nézhet, minek azt kipucolni?! Nils hajthatatlan volt, én meg fogcsikorgatva mondtam, hogy jó, megcsinálom.
Hiába mondtam, Nils egész nap egy pillanatra se eresztette ki a kezéből a porszívót, így esélyem se volt kitakarítani, de a kupi nagy részét eltüntettem. Késő délután hazajöttek Pärék, és indultunk Harnösandba. Karin anyukájának, Ainának (akinek amúgy szerintem gyönyörű neve van) ugyanis aznap volt a szülinapja. Továbbá, ha már ott vagyunk, a nyárilakban is alszunk. Aináék remek vacsorát főztek, Karin apukája, Ove meg is kínált sörrel, amit örömmel elfogadtam. Ezután tévéztünk, majd megérkezett Maija, Gabriel és Sansa. Közben megtudtam, hogy Karin testvére és családja ellátogattak Budapestre egy pár napra, nemrég értek haza, és nagyon tetszett nekik. Úgy volt, hogy megnézhetek pár képet, amik a Facebookon vannak, de kiderült, hogy - hozzám hasonlóan - még mindenki lusta volt feltenni a képeket. Nemsokára elköszöntünk, majd Pärrel és Nilsszel a Volvóba pattantam. Valami vasrudat is vittünk magunkkal, hogy mi célból, meg ne kérdezzétek. Én feladatom szerint tartottam a vállammal, amíg a nyárilakhoz nem értünk. Karin, Maija, Gabriel és Sansa kicsit később értek oda a Kiával, mert az ugye egy elég parányi autó, sok bizb*sszal az utastérben, úgyhogy ők még pakolásztak, mikor mi már eljöttünk. Én idióta barom azt hittem, hogy nem fogunk itt aludni, ez utólag derült csak ki számomra, de kaptam kölcsönfogkefét meg Maija régi melegítőit pizsamának, sőt, a szobámban is befűtöttünk egy hősugárzóval. Elalvás előtt a nappaliban csücsültem a kandalló előtt egy karosszékben, és Pär könyvét olvastam (valami továbbképzésre kell, bankszakkönyv, svédül - egy szót se értettem belőle, de jó gyakorlat volt kiejtésre), amíg Nils meg nem jelent egy dupla matraccal. Lerakta a kandalló mellé, ráhajította magát, és már aludt is, úgyhogy én is visszavonultam a szobámba.
November 3., szombat, Nils bulija
Fél egy körül kelhettem. Kerestem valami kis ennivalót, aztán leültem rajzolgatni. Rajtam és Sansán kívül senki nem volt a házban; Dahlmanék fát vágtak. Pär néha bejött, hogy a láncfűrészt megtisztítsa, és elmesélte, hogy a fák helyére egy új épületet terveznek, hogy amikor sokan vannak, akkor is el tudjanak férni. Ebédre aztán instant gulyáslevest ettünk, tudjátok, azt a fajtát, ami bár egész finom, a legnagyobb jóindulattal se nevezném gulyásnak. Ez a mostani kellemes csalódást okozott, kifejezetten finom és gulyásszerű volt! Közben mindenki egymást túllicitálva mesélte, hogy ki hány fát döntött ki. Nils és Gabriel voltak a csúcstartók, de Maija és Pär sem tétlenkedett. Nils mondta, hogy az egyik fája kábé egy centire húzott el a ház mellett dőlés közben, én meg mondtam, hogy láttam, ugyanis Sansa ijedtében feliszkolt az emeletre, én meg csak sóhajtottam, hogy ,,Nils'', és rajzoltam tovább. Fogadóbátyussal gyorsan belapátoltuk a gulyást, majd indultunk Aináék háza fele, hogy Nils lezuhanyozhasson. Ovéval addig tévét néztünk, női foci volt, a Malmö játszott a fogalmam sincs, kik ellen, de a Malmö vezetett, mikor eljöttünk. Az E-ON Arena fele vettük utunkat: hiszen ma játszották a Timrå-Modo találkozót! A Modo-ban van magyar játékos is, aki a válogatottban is szerepel, bizonyos Háry János. Hát, ezt elcseszte, mert ha a Timrå-ban lenne, talán kedvelném is! Egy kicsit korán értünk oda, de elszórakoztattam magam, amíg a meccs kezdetére vártam (Nilsnek állóhelye volt, nekem ülő). Később Pär barátja, Martin és lánya is csatlakozott hozzám, majd kezdetét vette a mérkőzés!
A Modo szurkolótábora már az első pár perc után unszimpatikus volt nekem. Mindenre pfujjoltak, és ordítoztak. Tudom, tudom, ez így megy. Viszont az tetszett, amiket néha kiabáltak. Magyar füllel leginkább ilyeneket hallottam: ,,b*zdmeg Robi, b*zdmeg Robi...!". Most komolyan, hogy lehet egy olyan csapatot szeretni, akiket a ,,b*zdmeg Robi!" felkiáltásokkal buzdítanak? A Timrå szurkolói ezzel szemben olyan dolgokat kiabáltak (legalábbis én úgy hallottam), hogy ,,hajrá Timrå, olléé-é-é!''. Ez mennyivel szimpatikusabb! A Timrå nyert 3:0 arányban, nagyon boldogok voltunk! A meccs végén kimentem a páholyból a folyosóra, vártam, hogy Nils jöjjön értem. Kedves fogadóbátyám is sok mindenre használja a szemét, csak arra nem, amire kéne, úgy kellett visszaráncigálnom a páholyból, hogy ,,Te figyelj már, itt vagyok!".
Elindultunk haza, beugrottunk valami kajáért. Nils valami lasagnát vett, én egy pizzát. Hazarongyoltunk, kiszépítettem a szobámat, majd nekiláttam a kajának. Közben megérkeztek az első vendégek. Mindenki jelmezben volt, az egyik srác egy ilyet viselt, napszemüveggel és rövidgatyával. Folyamatosan szállingóztak az emberek, lett egy szörfös-cowboyunk, három apácánk, egy Jokerünk. És ezek még csak a fiúk voltak! Később hölgyek is érkeztek, ki katonának, ki festőnek, ki... tudom is én, minek öltözve. Volt két csajszi, akik csillagként jelentek meg, nem tudom jobban definiálni. Mindenki jófej volt, Nils vett nekem sört (Falcon, 3.5%, rohadt finom, majd csempészek haza!). Játszottunk egy játékot, mindenki körbeülte az asztalt, és húzni kellett egy pakli franciakártyából. Nem jegyeztem meg, melyiknek mi a jelentése, de volt, hogy választani kellett, kivel iszol, volt, hogy annyit kell inni, amennyit a kártya mutat, a kedvencem azonban a ,,vízesés'' volt. Ez úgy történt, hogy mindenki egyszerre elkezdett inni, majd aki húzta a kártyát, abbahagyta, és a tőle jobbra ülőnek csak akkor volt szabad abbahagyni, és a tőle jobbra ülőnek is, ecetera. Egyszer megszívattam a Joker-srácot, ugyanis szép lassan teljesen kiittam a hatalmas pohár sörömet, ő meg mellettem, valami sokkal töményebbel, kézzel-lábbal hadonászott, hogy fejezzem már be. Mondanom se kell, ő rúgott be a legjobban.
Az egyik srác Egyiptomból hozott vámmentesen piákat, köztük egy görög vodkát is. Három srác mondta, hogy igyak velük, csakhogy kiderült, hogy Dahlmanéknál nincs shotospohár. Előkerült hát a milliliteres mérőkancsó, meg négy nagyobb pohár, így porcióztuk ki a vodkát. Szörnyű íze volt, de azt hittem, a svédeknek semmi bajuk nem lesz tőle, legalábbis az ő Absolutjuk után. Hát, nem jött be. Ahányan voltak, anniyfele szaladtak, a mosdóba szájat öblíteni, a ház elé havat nyalni...
Volt egy csaj, aki nagyon aranyos volt, Annának hívták (igazából minden csajszi rendes volt velem, jöttek beszélgetni meg minden), körbejártuk a házat, beszélgettünk és mindenkin röhögtünk, főleg, amikor a fiúk ellejtettek egy orosz néptáncot a Swedish House Mafia Greyhound című számára. Kiderült, hogy Nils elég sokat mesél rólam, de hogy miket, arra sajnos nem derült fény. Viszont furcsamód úgy tűnt, azt senki se tudja, hogy én is a házban lakom. Mindenki kérdezte, hogy honnan ismerem Nilst, ezért megmutogattam a szobámat az érdeklődőknek.
Nils személy szerint matróznak öltözött, és eléggé becsípett. Legalábbis egyszer röhögve leült velem szemben, és elém tolt egy pohár bort, hogy kóstoljam meg, én magyar vagyok, értek hozzá. Nem volt rossz az íze, de érződött, hogy valami olcsó fajta. Továbbá mikor egyszer bementem a konyhába a sörömért, jött utánam, és közölte, hogy ha bárki is bunkóskodik velem, szóljak, és azt kidobja. WTF? A saját barátait, miattam?! Amikor pedig rám tört a honvágy és a búskomorság (rohadt aljas kis köcsögök, mindig a legrosszabbkor jönnek!), akkor odaült mellém, és megvigasztalt. Milyen jó fogadótesó!
Lassan hazaszállingóztak az emberek, remélem még találkozom velük, ugyanis jó arcok mind! Egyedül a Joker-srác aludt nálunk, ő eléggé kiütötte magát.
November 3., vasárnap
Reggel Nils hazafuvarozta a Joker-srácot, utána, mikor hazajött, nekiálltunk a takarításnak. Egy szót se szóltunk egymáshoz, csak csináltuk. Néhány poharat, amiket nem lett volna tanácsos mosogatógépbe rakni (túl magasakat és vékonyakat, amik könnyen felborulnak, illetve a mintásakat) kézzel elmostam (elég sok volt belőlük), utána letisztítottam a pultokat és felmostam a padlót. Egy árva köszönömöt nem kaptam érte, de valamelyik nap (már nem emlékszem mikor) Karin megjegyezte, hogy Nils az egekig magasztalt, hogy milyen rendes és aranyos leányka vagyok én, amiért enyit segítettem neki. Én ennek nagyon örültem, de akár a szemembe is mondhatta volna.
Karinék délután értek haza, vacsiztunk, majd mentünk aludni. Holnap suli. Ennyi volt a híres-neves szünet. Hát, izgalmakban nem volt hiány!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2013.01.02. 17:09:55
Pontosabban itt van a díjátadás utáni ünnepi vacsora - a díjakat ugyanis nem itt, hanem a Konserthuset-ben adják át.