Szeptember 10., hétfő

Reggel kapkodva keltem fel, és ráírtam Mickisre, hogy milyen órával és hol kezdünk. Azt írta, hogy semmivel, úgyhogy még gurultam egy kicsit az ágyon, normálisan megreggeliztem, és átküldtem az iPodomról az interjút a laptopra (ha emlékeztek még, el kellett mennünk egy könyvesboltba, és az iPoddal vettük fel az interjút a bolt tulajával). Már a buszon ültem, mikor megint írt Mickis, hogy amúgy rajzóránk volt, de beszélt a tanárral, és nem baj hogy nem mentem, nem az én hibám, és a választható tárgyaim körül amúgy is még kavarodás van. Töriórán, mikor végre összehozhattuk volna a projektet, újabb akadályba ütköztünk: a képekkel volt valami gáz. Úgyhogy Mickis és Timothy fogták az iPadjüket, és elmasíroztak képeket csinálni. Mikor visszajöttek, átmásoltuk a képeket a Macemre, aztán a tanárúr el is engedett minket. Ebéd, utána természettudomány. Illetve csak lett volna, mert néhány embernek laborja volt, mi többiek meg lóghattunk. Utána viszont angol volt, amin valami horrorsztorit hallgattunk egy dagadt angol csajról, aki egy kísértetjárta házban bolyong. Haláli hátborzongató volt, mondhatom. Komolyan, ki olyan hülye, hogy ha meglát egy elhagyatott, szakadt tengerparti házat, és bemegy? És hogy ezek után meg is lepődik, hogy lépteket hall meg hideg kezek fogdossák a vállát, hát az már mindennek a csúcsa. Óra után hazamentünk, nem volt semmi érdekes. A különsvédemről még mindig semmi.
Éjszaka Mickis írt, hogy holnap tájékozódási verseny. Kíváncsian várom. Ha én vezetem a csapatot, valahol Izlandon fogunk kikötni, még akkor is, ha délnek indulunk el. MEG TUDOM OLDANI.

Szeptember 11., kedd, szomorú nap több szempontból is

Szomorú nap, mert két olyan óránk van egész nap, amiket ha rövidebbek lennének, jobban elviselnék. De két és fél óra egy tárgyból szerintem sok. Aztán eszembe jutott, hogy ma van a tájékozódási verseny! Gyorsan összeszedtem magam, aztán Pär és Nils kocsival felvittek ahhoz a kilátóhoz, ahol fogadóbátyámmal voltam első nap (Norra Bergen). Felmentem az 5 emeletes kilátótorony 2. emeletére, leültem, zenét hallgattam (még túl korán volt). Aztán, mikor eljött az ideje, átsétáltam abba a parkba, ahol a versenyt tartották. Naná, hogy eltévedtem. Végül egy kedves kutyás hölgy megszólított, én meg mondtam neki, hogy el vagyok veszve, és még svéd sem vagyok. Kisegített, hogy menjek lejjebb, ott találok egy nagy zöld mezőt, valószínűleg ott gyülekeznek a többiek. Igaza lett! Egy darabig egyedül ültem, aztán megjelent Bror. Nagyon örültem, végre egy ismerős! Hamarosan elindultunk, térképpel a kezünkben, és két sráccal a csoportból mellettünk (Anton és Anton), de végül nem velük mentünk, mert elég szórakozottak voltak. Kiválasztottunk inkább másokat az osztályból (Sebastian és Heidi csoporttársaink is, Linnel és Klaraval viszont csak osztálytársak vagyunk). Egy ideig baktattunk, át erdőn-sziklán-fán-bokron (csodával határos módon egyszer se estem el! (na jó, néhányszor majdnem, és közben szép, finom, nőies hangokat hallattam)), aztán én megéheztem és elfáradtam, Bror pedig nyafogni kezdett (ne úgy képzeljétek el ezt az egészet, mint a csokikereső versenyeket, itt legalább a fél hegyet és az erdőt is be kellett volna járni a város mellett!). Elszakadtunk a többiektől, megkerestük Mickiséket, és visszamentünk a parkba. Ebédre valami hideg tésztasaláta volt, dobozos üditővel meg mákos zsömleszerűséggel, amit ízlés szerint vajjal láthattunk el. Ezután visszasétáltunk a városba. Timothy és az egyik Anton versenyt futottak, én csak a fejemet csóváltam, hogy én járni is alig tudok, ezek meg... aztán ők ketten be is mentek a suliba valamiért, mi meg Mickisszel, Brorral és Santosszal (Alexander, osztálytárs) leültünk a parkban a sulitól nem messze. Kifejezetten meleg idő volt, mint arra Timothy később fel is hívta a figyelmemet.
Szomorú nap, mert 11 éve valami szörnyű dolog történt az Egyesült Államokban. Nyugodjanak békében az áldozatok!
Szomorú nap lehetett volna Dahlmanéknak, ha elszúrom a vacsorát. De nem szúrtam el. Igaz, hogy előtte kitáncoltam a konyhába, megnézni hogy mennyi tojás van itthon. Kemény 5 darab. Majdnem elbőgtem magam. Itt van Nils, aki állandóan tojást eszik tojással, és akkor nincs itthon, csak 5 darab? Elmentem a boltba, és vettem egy 20-as dobozzal. Ha már ott voltam, némi gyulai kolbásszal is megleptem magam. Utána kezdődhetett a sütés-főzés! Vöröshagyma se volt otthon, de Karin felajánlotta hogy felkockázza nekem a lilahagymát, mert ő a kontaktlencséje miatt nem könnyezik a hagymától. Utána a szalonnát is felvágta nekem, nagyon rendes volt tőle. Én addig a tojást habartam és a kolbászt aprítottam. Igen, rántotta készül itt, kéremszépen! Sokáig főzni, kis lángon. Nagyon finom lett, csak egy picit sűrűbb a megszokottnál. Vikingék fölfalták, és ez a lényeg.
Szomorú napunk egyik legszomorúbb pillanata vacsora után következett. Vacsora után a család a Svédország-Kazahsztán meccset nézte, én a magyar-hollandot néztem/hallgattam. Ezúton is szeretném a Magyar Televíziót és a Telesport.hu-t elküldeni a jó édes útszéli anyukájába. Mikor magyar oldalakon kerestem közvetítést, mindenhol kiírták, hogy csak az M1 és a Telesport.hu közvetíti a meccset. Príma, gondoltam, akkor irány a honlap. Na, a Telesport.hu nem is működött, szóval inkább kerestem valami angol oldalt. Találtam egyet, a félidőig jól működött, utána át kellett mennem a Kossuth rádióra. Pär még a meccs eleje fele bejött, hogy látja, hogy 1:1 az állás. Mondtam, hogy nem, 0:1 a hollandoknak, a Soccerfame.hu szerint. Alig fejeztem be a mondatot, átjavították 1:1-re a kiírást, úgyhogy ujjongtam egy kicsit. Az volt az utolsó ujjongásom aznap. Pär még félidőben is bejött, hogy ők 1:0-ra vezetnek, hát mi hogy állunk? Közöltem, hogy 1:2 a hollandoknak. Meccs végén is bejött hogy ők 2:0-ra nyertek, hát mi hogy állunk? Frusztrált, erőltetett vigyorral mondtam: 1:4.

Szeptember 12., szerda

Újabb tesi. Remélem, ezúttal mozgunk is.
Mozogtunk bizony! Először befejeztük az előző órán taglalt diétákat, aztán egy játékot játszottunk. Kevesen játszottunk, de vicces volt. Három ember feláll három, egymás mellé állított matracra, neked pedig el kell menned mellettük, úgy, hogy meg ne fogjanak. A túloldalon fel kell venned egy babzsákot, aztán vissza kell rohannod, megint csak elkapásmentesen. Mickis gyönyörű, akciófilmbe illő vetődéseket produkált, de sajnos szitne mindig elkapták. Heidi ügyes volt és fürge, amikor a fogók a többiekre koncentráltak, többnyire gond nélkül átslisszant közöttük. Én csak kétszer mentem, egyszer lekapcsoltak, egyszer szereztem babzsákot. Persze, hogy akkor hagytuk abba a játékot!
A következő egyszerű kidobós volt. Itt kb 3 lány volt a pályán velem együtt, viszont az eddig üldögélő srácok közül többen is beálltak. Hatalmas csata kerekedett. Amilyen zseniális vagyok, sikerült mind a két combomat meghúznom.
Ebéd, aztán unatkozás a köbön, mert nincs szerdán médiánk, úgyhogy majdhogynem elaludtunk. Természettudományon Timothyval és Jennie-vel dolgoztam. Evolúciós fejlődést kellett ábrázolnunk. Hogy ki eszik meg kit, a megevendő állat/növény hogyan védekezhet, aztán ha véletlen szárazföldre kerülnek, hogyan élhetik túl, stb. Az egyik hal az ,,evolúciója" során bájos szőrpamaccsá változott, mi meg folyton ,,Ahwwwwwwww how cute"-oztunk.
Ezután svéd. Végre elemeztük Kafka Az átváltozását! Naná, hogy svédül, és a néni oda se jött hozzám, hogy kikérdezze a véleményem a műről! Ezután csoportokban dolgoztunk, mindenki kapott egy stílusirányzatot, és arról kell majd beszélnünk. Mi a modernizmust kaptuk. Mickisék még svédül se tudták teljesen, mi az, és én se nagyon hallottam még róla, úgyhogy először elkezdtünk barátkozni a fogalommal. Valami roppant vicces lehetett az irodalomkönyvben, mert már Bror is sírt, úgy röhögtek. Én is elkezdtem rajtuk röhögni, mert elég viccesek voltak, ahogy vörösödő fejjel csapkodták az asztalt.
Este vacsi után Karin elvitt a közeli kosárlabdacsapathoz. Megnéztem, hogy játszanak, hogy edzenek. Semmi extra, van néhány nagyon jó játékos és egy-két nagyon jó dobó, a többiek viszont szerintem csak hobbiból vannak ott. Szerdán, csütörtökön, vasárnap és hétfőn van edzésük. Valószínűleg a vasárnapira eljövök.
Este további részében semmi érdekes. Fürödtünk. aludtunk.

Szeptember 13., csütörtök

A lábaim rettenetesen fájnak. A járással is komoly gondjaim vannak. El is késtem médiáról. De a tanár úr megértő volt, azt mondta, maradjak csak nyugton, és azt is mondta, hogy kapok egy új gépet, mert elege lett neki is a Macem lassúságából. Hála az égnek! Egy szobát kellett ábrázolnunk, de a Mac beadta az unalmast, úgyhogy semmire se jutottam vele.
Ebéd, aztán angol. Az előző órai anyagból oldottunk meg feladatokat. Jennie-vel dolgoztam, de ő rajzolt, úgyhogy megcsináltam egyedül a feladatokat. Jobb is így, amúgy se szeretem, ha angolon beleszólnak a munkámba. A ,,fordítsd le az alábbi mondatokat svédre" feladatoknál viszont bajban voltam. Inkább lefordítottam az összeset magyarra. Mellettem szóljon, szép, hibátlan magyar mondatok lettek! Remélem Angolnéni értékelni fogja a fáradalmaimat.
Ezután labor! Itt is Jennie-vel dolgoztam, de itt már aktívkodtunk. Először is, lányoknak kötelező összefogni a hajukat. Meg a hosszú hajú fiúknak is. Van néhány érdekes frizurájú srác az osztályban, el se merem képzelni, hogy nézhettek ki ilyen hajjal (nekik hétfőn volt labor). A kémikusköpeny is kötelező! Utána mindenki magához vett egy mikroszkópot. Jennie-vel sikerült elsőre valami teljesen más műszert beszereznünk, de aztán megoldottuk. Mohát, egyikünk nyálmintáját, lila- és póréhagymát, meg még néhány más cumót vizsgáltunk. Nagyon király volt! Kíváncsi vagyok, vajon a Babitsban fognak-e valaha is ilyet csináltatni a gyerekekkel.
A következő óra rajz, átcammogtunk a Västermalmba (azóta rájöttem, honnan volt olyan ismerős - ez Nils sulija). Itt az árnyékolással foglalkoztunk. Az én képem olyan pocsék lett, hogy már ott tartottam, hogy kivágom az egészet a francba, mikor odajött Rajznéni, és megdicsért, hogy neki nagyon tetszik a munkám, folytassam csak így tovább. Megnyugtatott, és már épp kezdtem volna belejönni, mikor elengedtek minket. Lusták voltunk visszagyalogolni, úgyhogy felpattantunk a 3-as buszra (Bror és Jennie szerencsétlenkedtek egy sort, mert soha nem buszoznak), aztán a buszállomáson elköszöntem tőlük, és hazajöttem.
Este, kaja, fürdés, szunya!
A svédről még mindig semmi.

Szeptember 14., péntek

Sikerült elaludnom, de nem lett belőle nagy gáz. Járni még mindig csak kínkeservesen tudok. Pär megbetegedett, egész nap itthon kellett pihennie.
Törin kiderült, hogy valami gáz van a... mindennel, ahogy a tanár úr szavaiból kivettem. Legalább Mickisszel össze tudtuk állítani a képeket, a szöveget és az interjút. Aztán szabad foglalkozás. Benyomtam a KoRn - Issues albumot YouTube-ról, csak mikor kihúztam a fülest, eég kellemetlen volt ahogy Jonathan Davis üvöltözik, bár a többségnek tetszett a KoRn. Ebéd, utána svéd. Itt már komolyabban dolgoztunk a modernizmussal, illetve elvileg komolyabban kellett volna, mert Mickisék találtak egy szót, amin sírva röhögtek, én meg azon mulattam, hogy milyen jól elvannak. Fel kéne sorolnunk néhány svéd szerzőt, meg rajzolnunk kéne valami modernista képet... hát jó.
Osztályfőnöki, vagy ahogy én hívom, parlamenti ülés. Mindenki egymás szavába vágva vitatkozik, érvel, elég jó a hangulat ilyenkor.
Lézengtünk még egy kicsit, a Meki előtt találkoztunk Edgarral és Jennie néhány barátjával, akik roppant sokszínűek (hajilag), aztán mindenki ment a dolgára. Este Nils főzött, eléggé kapkodva, mert teljesen kiment a fejéből, hogy ma ő a soros. Jellemző. A kaja finom volt, csirke valami paprikás szósszal.

Szeptember 15., szombat

Jó sokáig aludtam (mostanában elég aluszékony lettem), aztán Karin felkeltett, és reggeliztünk. Utána elmentünk vásárolni. Nilsnek kellett egy új focicipő, nekem meg kellett a cumó a kosárra. Vettem egy pár cipőt, két pólót, meg egy kosárlabdát, amibe nagyon beleszerettem. Több mint 1000 koronát ott hagytam a boltban, de minden örét megértek az új szerzeményeim (az öre elvileg a korona váltópénze, még életemben nem láttam). Karin ezután hazavitt minket Nilsszel, majd fogadóbratyóm elmasírozott focizni, Karin meg a többi bevásárolandó cuccért. A nap elég eseménytelenül telt ezen kívül. Este kajáltunk, aztán én megnéztem a Sevilla-Realt. Nagyon ki voltam akadva. Annak nagyon örültem, hogy nyert a Sevilla, de ahogy a Madrid játszani merészelt... Remélem, Mourinho mester rendberakja őket, remélhetőleg még a keddi BL-meccs előtt!

Szeptember 16., vasárnap

Ma nem aludtam sokáig, mert az volt a terv, hogy lemegyünk a nyaralóba, tél előtti rendrakásra. Karinnal és Pärrel reggeliztünk, majd felöltöztünk és elmentünk Maijáékhoz Nilsért, aki elég megviselt állapotban volt - előző este a kedvenc hokicsapat, a Timra legyőzte a nagy rivális Modót (a két csapat úgy van egymással, mint a Real a Barcával - Nils azt mondta, hogy ha egy jó szót is szólok a Modóról, kint alszom a ház előtt), úgyhogy fogadóbratyó nagyot bulizott az osztálytársakkal. Ennek köszönhetően úgy nézett ki a feje, mint egy karikás szőke pamacs. A nyárilakban elrendezték a virágokat, Pär szedett egy kis rókagombát, tettek-vettek. Én kint leültem az erkélyen a napra, és igyekeztem nem megfagyni. Mikor nem volt szél, egészen jó volt az idő. Utána következett a legnehezebb feladat: a hajó behurcibálása. Nilsszel bepattantunk a csónakba, és elmentünk a város (Harnösand) felé, ahol egy parkolóban ott állt Karin és Pär a kocsival és egy trailerrel. A hajó orrára kötöttek egy kötelet, megigazgatták, aztán szép lassan felhúzták a trailerre. Mikor ez megvolt, a kocsinak egy kicsit feljebb kellett mennie, hogy kötelekkel rögzíthessük a hajót. Bár a Volvók általában erősek, Dahlmanék járgánya először majdnem belecsúszott a tengerbe, úgyhogy Pär és Nils gyorsan elkapta, és elkezdték kifele tolni a vízből. Amikor mindenki szárazföldön volt, rögzítettük a hajót, aztán elindultunk Karin szüleinek a házához, mert ott van az a cucc, amibe berakják a hajót. De nem úgy megy az! Előbb le kell tisztítani a vízijárgányt. Karinnal elkezdtük a hajó aljára tapadt apróbb kagylókat leszedegetni, Pär egy víznyomás-erősítővel vagy mivel locsolta a hajó alját. Nagyon tetszett nekem az a cucli! Olyan alakja van, mint egy gépfegyvernek. Az első kör után szivaccsal és szappannal kellett lemosnunk a hajót, és most én használhattam a ,,gépfegyvert"! Annyira tetszett, hogy ezúton is kérem kedves szüleimet, VEGYENEK NEKEM EGY ILYET!
Mikor a hajó kellőképpen tiszta, én pedig kellőképpen vizes voltam, betolattak a hajóval egy sátorszerűségbe. Ez elég macerás volt, mert a hajó sem kicsi, a kocsi se, és elég szűk helyen kell manőverezni. De végül minden sikerült. Bepattantunk a kocsiba, és elmentünk Harnösandba egy Mekibe, ami az egyetlen Meki Európában, aminek saját dokkja van. És valóban, volt aki hajóval jött egy McMenüért. Megkajáltunk, csorgattam egy kicsit a nyálam egy, a parkolóban álló Ford Thunderbirdre, aztán hazamentünk. Otthon csak bevágtam mindent a táskámba, aztán Karin elfurikázott a kosáredzésre. Átöltöztem, aztán nagy levegőt vettem, és bementem a kosárterembe. Épp fiúk edzettek. Aztán rájöttem, hogy van még egy kosárterem, és a lányok ott vannak. Átrobogtam, bemutatkoztam az edzőnek, a lányoknak, aztán gyakoroltunk. Semmi extra, ugyanazokat gyakoroltuk, amiket Lisztó csináltat velünk otthon, kivéve azt a gyakorlatot, amikor hárman passzolgatunk egymásnak, és el kell futnod az előtt, akinek passzoltál. Itt mögötte futkosunk. Utána játszottunk. 3 csapat volt, a kék pólósok, ahol én is voltam, a fehér pólósok, és a se nem fehér, se nem kékek. Két csapat beállt a pálya két végére, a harmadik középről indult. Pattogtatni nem lehetett a labdát, csak passzolgatni és futkosni. Ha a középről jövő csapat elrontotta a támadást, a megtámadott csapat indult a pálya másik végében lévők ellen. Nem dobtam kosarat, de remekül el tudtam halászni az ellenfél orra elől a labdát, és jó érzékem volt ahhoz, hogy belenyúljak a passzokba. Így viszonylag sokat szereztünk labdát.
Jól kimelegedtem, át se öltöztem, csak kimentem a parkolóba, ahol Karin várt. Amint hazaértünk, megtámadtam a hűtőt, és megvedeltem egy doboz ProVivát (everybody should drink ProViva!), és próbáltam lélegzethez jutni. Később fürödtem, aztán kajáltunk egy keveset, Karin főzött levest, illetve lehetett maradékot enni. Én a levesből kértem, ami inkább valami zöldségpürére emlékeztetett, de finom volt. Elkezdtem írni a blogot, de kidőltem. Majd hétfőn befejezem.