Október 22., hétfő

Tesin a koreográfiát gyakoroltuk Louis-val, egész jót találtunk ki szerintem. Egyszerű, de hatásos, a többiek is könnyen meg fogják tanulni. Törin olvastunk. Természettudományon filmet néztünk, mi másról, mint néhány kémiai reakcióról... Angolon folytattuk a kicsit rasszista kamionos történet kielemzését, valamint elkezdtük a beszámolókat a novellákról.
Ja igen, és a hosszú hétvégétek miatt szopjatok gombot!

Október 23., kedd

Nemzeti ünnep! Remélem, otthon nem múlik el balhé nélkül.
Grafikán nem tudom, mit csináltunk, én ültem, és firkálgattam a gépemre. Lassan kezdem megtanulni a MacBookok anatómiáját, de ettől függetlenül gyűlölöm őket.
Ebéd után tudtunk egy pár percre találkozni Timothyékkal, úgyhogy volt valami vidámság is a napban.
Filmórán még elemezgettük a többiek műveit (az én csoportomból csak én voltam jelen, úgyhogy a mi munkánkat igencsak nehéz lett volna kivesézni). Ezután, mikor Bror és Jennie is befutott, átmentünk egy nagyobb, kivetítős terembe, és megnéztünk egy filmet. Az angol címe Simple Simon, a svéd I rymden finns inga känslor (Az űrben nincsenek érzelmek). A film posztere.
Simon egy Asperger-szindrómás srác, aki a bátyjával és annak barátnőjével él. Simon elég elviselhetetlen tud lenni, ezért a barátnő hamarosan lelép. Sam, a báty ezért szomorú lesz, Simon meg elhatározza, hogy szerez neki új barátnőt. Egy gond van: Simon nagyon intelligens, de az érzelmekhez nem konyít. A film végére mégis összebarátkozik Sam barátnőjelöltjével, Jenniferrel. Szerintem a történet bizarrsága ellenére egy nagyon jó film, megfűszerezve tipikus száraz skandináv humorral.
Este nemzeti melegszendvicset készítettem. Találtam a boltban csabait is, úgyhogy volt mit falniuk Vikingéknek!
A Valencia elpáholta a BATE-t, ennek örültem!

Október 24., szerda

Szopjatok gombot? HAHA! Ma és holnap nincs suli. Ezt a két napot az iskolavezetés fogadónapokká szentelte, vagyis mindenkinek a drága szülei bemehettek az osztályfőnökhöz, hogy csemetéjük eredményeit hallgathassák.
Én fél három körülre voltam kiírva Ulfhöz, egy húsz percet még így is vártunk Pärrel és Karinnal.
Mikor sorra kerültünk, két perc alatt élénk svéd beszélgetés bontakozott ki fogadószüleim és osztályfőnököm között, akik még soha nem találkoztak egymással. Elhangzott, hogy milyen tárgyakból tudom teljesíteni a kívánt szintet: a töri, a természettudomány, a tesi, az angolt külön kiemelték, és talán a svéd. Amelyekből nem biztos hogy menni fog: grafika, film, média. Pont azok a tárgyak, amikre önként és dalolva jelentkeztem! Marha jó. Ulf elmondta, nem az én hibámból adódik ez, egyszerűen a tanárokat semmilyen módon nem készítették fel a cserediákokra. Van még rajtam kívül három, ők is így jártak volna? Mindenesetre ezekre a művészetis tárgyakra mostantól jobban fogok összpontosítani.
A múlt hét péntekén kaptam egy levelet a Migrationsverkettől, ami a Svédországban élő külföldiekkel foglalkozik. Mivel EU-polgár vagyok, és három hónapnál többet szándékozom itt élni, ki kellett töltenem egy adatlapot. Kellett hozzá egy másolat az útlevelemről, a biztosításomról, és egy számlakivonat a pénzemről. Utóbbi MINEK?? Ha nincs bankkártyám, akkor mi van, kedves Migrationsverket? Mindenesetre kitöltöttem a lapot. Van még két papír, azt az iskolában kell aláíratni, azt majd holnap megcsinálom.
Este a Real kikapott... na mindegy.

Október 25., csütörtök

Nagy alvást terveztem mára, de az a rohadt itthoni telefon félbeszakította az álmomat. Felvenni soha nem veszem fel a telefont, viszont ha már ébren voltam, megnéztem a saját mobilomat. Egy üzenet várt Giuliától, hogy menjünk vásárolni a Birstába, és találkozzunk 11-kor a buszmegállóban. Negyed tizenkettő volt. Ezt az érzést váltotta ki belőlem az találkozó korai időpontja:

Írtam neki, hogy legyen inkább tizenkettő, még ágyban fetrengek. Végül én értem oda leghamarabb, öt perccel később befutott Louis, majd fél egy körül Giulia is. A buszon beszélgettünk, majd bevetettük magunkat az üzletek rengetegébe. Ha még nem említettem volna: a Birsta egy k**va nagy bevásárlóközpont, kb úgy képzeljétek el, mint a dunakeszi Auchan-komplexum+fóti Cora x 2. Először is elmentünk az IKEÁ-ba kajálni. Na itt megszivattak... Azt hittem, ha rábökök a tálcán lévő finom húsdarabokra, akkor azt a húsdarabot adják majd oda, nem az egész menüt! Végül valami ilyesmi jött ki, mint egy átlagos csütörtöki ebéd Rékuci számára:

...épp elvoltam italért, Louis és Giulia gyorsan kihasználták az alkalmat.
Utána elmentünk körülnézni. Nekem és Louis-nak nem kellett nagyon semmi, Giuliát kísérgettük hobbiboltról hobbiboltra. Itt Svédországban MINDENFÉLE bolt van, és MINDENT lehet kapni. Elképesztő! Hát az árak még elképesztőbbek...
Végül én hamarabb elbúcsúztam tőlük, elmentem a buszmegállóhoz, és vártam a kedves buszt, de Louis és Giulia is megunták a vásárlást, és csatlakoztak hozzám. A buszon összetalálkoztam egy baráttal, Andréval. Giuliáék leszálltak Bydalennél, ahol én is le szoktam, mikor hazafele megyek, nekem azonban mennem kellett az iskolába. Ott aztán aláírattam a papírokat, Pär meg a munkahelyén lemásolta az útlevelemet és a biztosításomat, és minden készen állt, hogy holnap elküldhessem a levelet a Migrationsverketnek.

Október 26., péntek

A média elmaradt, de törire irgalmatlanul kellett rohannom, hogy el ne késsek. Mikor beestem az ajtón, a kanapén találtam Jennie-t, aki közölte, hogy nincs törink. Elmentünk a McDonald's-ba megünnepelni, majd visszamentünk, hogy a normális iskolai ebédet is magunkba tömhessük. Nekem nem jelent gondot két ebéd elfogyasztása, bár a tegnapi IKEA-ebéd többet elő ne forduljon velem...
Svéden én javarészt pihentem, és gondolkodtam, miről írhatnék krónikát. A parlamenti ülés elmaradt.
Kicsit lógtunk a többiekkel suli után, majd hazafele vettem az irányt, csomagolni: ugyanis ma indulunk Stockholmba! Pär, Karin és én kocsival, Nils meg majd holnap vonattal. Hamar becsomagoltam, később átjött Maija és Sansa. Maija halloweeni jelmezt varrogatott, Sansa meg sansáskodott. Végül úgy volt, hogy hatkor indulunk. Beraktuk a csomagokat a kocsiba, de le kellett szerelni a tetőcsomagtartót. Ez elég hosszú műveletnek bizonyult, úgyhogy visszamentem a házba. Végül hét fele elindulhattunk. Az utazásról semmi érdekes. Stockholm Sundsvallból négy óra kocsival. Sötét volt, nem nagyon láttam semmit, inkább hallgattam a rádiót. Két és fél óra után megálltunk falni, nagyon finomat ettünk, egy nagyon kulturált étteremben. Karinéknak ez biztos megszokott, de én odáig voltam, a mosdóban majdnem le is borultam. Hát micsoda gyönyörű, tiszta mellékhelyiség!! Otthon meg inkább még két óráig kibírom, néhány vécé olyan állapotban van... Az étteremben pedig eszembe jutott egy elég kellemetlen dolog: nem küldtük el a levelet a Migrationsverketnek! Pär felhívta Nilst, kedves fogadóbátyám meg természetesen kiröhögött, de feladta postára.
Hamarosan feltűntek az ,,Arlanda" feliratú táblácskák, és tudtam, hogy hamarosan megérkezünk. Pär bátyja, Gunnar, akihez mentünk nem kifejezetten Stockholmban lakik, hanem egy harminc kilométerre, az egyik elővárosban, Åkersbergában. Mikor megérkeztünk, leesett az állam. Akkora ház, hogy valami hihetetlen, a felhajtón három autó, de nem is akármilyenek: Chrysler, Rover, Peugeot... Halkan beosontunk a bejárati ajtón, azt hittük, senkit nem találunk ébren, de tévedtünk. Először Gunnar fia, Oscar jött minket köszönteni, aki egy pár hónappal idősebb Nilsnél, és szerintem arcilag hasonlít kedves fogadóbátyámra (fizikailag nem, Oscar kb velem egymagas és izmos, Nils meg magas és vékony). Utána jött Gunnar, Marie, a felesége, és Amandát, a 14 éves kisunokatesót is felkeltették egy pillanatra. Amandának két szobája volt, az egyik normális szobaként funkcionált, a másikban volt a számítógép, néhány ruha, könyvek, játékok és egy komplett dobszerkó... Kaptam egy nagy, kétszemélyes matracot, álmomban jókat fetrengtem rajta.

Október 27., szombat

Karin keltett, mert kezdtem a hétvégi ,,aludjunk sokáig"-rutinomat. Egy gyors reggeli, aztán két kocsival elmentünk a közeli kisvárosba, Växholmba. Marie elmondta, hogy Växholm elég kedvelt városka a svédek körében, és meg is értem, miért. Facebookon az albumomban találtok képeket, de itt van egy Vaxholmról:

Szerintem egyszerűen imádnivaló! Körbesétáltunk a kikötőben, ahol elég sok sétahajó és komp volt, és rengeteg turista. A várhoz nem tudtunk elmenni, mert valami csoport kibérelte egész napra a szigetet, ahol a vár volt, úgyhogy csak távolról gyönyörködhettünk benne. Ezután elsétáltunk az óváros és a centrum felé. Végigjártunk néhány boltocskát, amik többnyire ajándéktárgyakat árultak, de volt olyan üzlet is, ahol elég praktikus háztartási cuccokat lehetett vásárolni. Ebédszerűségünket egy boltocskában költöttük el: itt mindenféle dolgot lehetett kapni, egy néni festette őket, és mind nagyon szép volt. A bolt emeletén volt egy kis kávézó, ott sütiztünk és kávéztunk/teáztunk. Ezután még sétálgattunk egy picit, később elmentünk egy váracskához, és körbesétáltuk, majd Gunnar, Amanda és Oscar hazamentek a Chryslerrel, mi Pärrel, Karinnal és Marie-val elautóztunk egy másik városba, amit, ha jól emlékszem, Djursholmnak hívnak. Ebben a városkában élnek a gazdag svédek. Úgy értem, a tényleg nagyon-nagyon gazdagok. Több tízmillió koronás csodapalotákban, csodaautókkal, csodakilátással. Az ABBA gitárosának, Björn Ulvaeusnak például egy saját kis szigete is van, azon káprázatos villájával. Láttunk egy Mini Coopert, Karin és Pär pedig megemlítette, hogy Nils kedvenc autója. Kitört belőlem a röhögés, és közöltem velük, hogy az egy női autó.
Ezután mi is hazakocsikáztunk, én meg bevágódtam a szobámba. Amanda csalogatott elő, mégpedig azzal, hogy játszanék-e vele meg Oscarral Mario Kartozni. Igent mondtam. Majdnem kivétel nélkül mindig utolsó lettem, és ezt olyan szövegelésekkel tettem nyilvánvalóvá, hogy Oscar és Amanda se tudtak néha a játékra figyelni a röhögéstől. Ezután Oscar elmondta, hogy elfuvarozza Amandát moziba, ha van kedvem, velük tarthatnék. Volt kedvem, úgyhogy összeszedtük magunkat, aztán megléptünk. Egy nagy plázába mentünk, ugyanis Oscarnak fel kellett vennie egy kis pénzt a hugica részére. Ezután elbúcsúztunk Amandától, majd elmentünk vásárolni. Valami dzsemre volt szükségünk, találtunk valamit, amit végül is kineveztünk dzsemnek, majd Oscar vett magának egy doboz snust, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon megvacsoráztunk, aztán Oscarral még Mario Kartoztunk kicsit, utána nekivágtunk kocsival Stockholmnak, hogy tökkelütött fogadóbátyámat összeszedjük. Oscar szeret gyorsulni, ha idáig panaszkodtam Nils vezetési stílusára, most mindent visszaszívok. Ha Oscar mellett becsukjuk a szemünket, csakugyan olyan érzésünk lesz, mintha egy repülőgépen ülnénk, már csak a felemelkedés hiányzik, komolyan mondom. Ekkora erőltetéstől a Chrysler motorja is úgy bőg, mint a repülők hajtóművei. Végül az állomásnál összeszedtük Nilst, és a hazaúton Oscar végighallgathatott egy pompás előadást, amiben Nilsszel egymás agyát húztuk a végtelenségig. Mikor közöltem vele, hogy a kedvenc autója lányoknak van, ő erre azzal vágott vissza, hogy az enyém meg... nos... nem túl figyelemreméltó férfiassággal rendelkező egyéneknek. Ezért majdnem hátramásztam, hogy kitekerjem a nyakát.
Este a tévé előtt kotlottunk, dögönyöztük a két macsekot, Lejont és Tigert (akik mellesleg abszolút nem olyanok mint Sansa, ezt Pärrel ki is beszéltük egyik nap, és azóta is sokszor fölemlegetjük: ez a két öreg kandúr barátságos, okos és lusta, és imádnak bújni, dörgölőzni - Sansa bezzeg...). Nils és Oscar sört iszogattak, engem Oscar volt kedves megkínálni. Később mindenki ágyba bújt.

Október 28., vasárnap

Ma korán keltünk, megreggeliztünk, és irány Stockholm! A terv az volt, hogy elmegyünk egy kétórás hajós körútra, utána megnézzük a Vasa-múzeumot. Amanda nem tartott velünk, templomba ment elsőáldozásra, utána a barátaival találkozott. A két kocsival bementünk tehát a városba, a néprajzi múzeum mellett leparkoltunk, ezután elsétáltunk a kikötőbe. Ott közölték velünk, hogy van még vagy fél óra a hajó indulásáig, ezért inkább sétáltunk kicsit. Megnéztük a Salu Hallt, egy nagy, régi piacot, és a nemzeti színházat is körbejártuk. Utána beálltunk a sorba a hajóhoz. A fedélzeten Pär és Gunnar szorítottak nekem helyet az ablaknál. Nagyon szép út volt, én amit tudtam, lefotóztam. Akadt olyan ember is, akit untatott az út - legalábbis erre következtetek abból a tényből, hogy Nils egy jót szundított ez idő alatt.
A Fridaysben kajáltunk, egy isteni finom gombás rizottót ettem. Ezután elmentünk a Vasába. Amikor beléptünk, és én megláttam a hajót... hát, majdnem kiszaladt a számon, hogy ,,Bammmeeeeeeeeeegg''. Még így, hogy több, mint 300 évet töltött a tengerfenéken, is pompásan és fenségesen fest a hajó! Részt vettünk egy angol nyelvű túrán, aztán körbe-körbe sétálgattunk és nézgelődtünk. Később Oscar és Nils felajánlotta, hogy menjek velük haza. Igent mondtam, és kocsikáztunk egy kicsit, megmutattak egy stadiont, ami már nem emlékszem, hogy az AIK Solna tulajdona-e, vagy valaki másé, lényeg a lényeg, hatalmas és modern, bezárható tetőkkel. Nils megkérdezte, nálunk otthon vannak-e ilyenek, majdnem röhögtem. Nekünk csak fehérrel bemázolt, füves területeink vannak, a végükben egy-egy szedett-vedett kapuval, széleiken pár szétbarmolt székkel.
Este megint étteremben ettünk. Karinék bort rendeltek, és Karinra meg Marie-ra volt bízva a kóstolás. Vagy öt bort végigkóstoltak, mire megtalálták a tökéleteset. Nilsék söröztek, mi Amandával inkább a vízre szavaztunk. A kaja finom volt. Nem nagyon értettem semmit az étlapból, úgyhogy jobb ötlet híján pizzát kértem. Már majdnem végeztem, mikor felpillantottam, és láttam, hogy Nils és Oscar szinte a nyálukat csorgatva bámulják a pizzámat. Kedves fogadóbátyám pedig kinyögte, hogy ha nem kérem, ők szívesen bevállalnák. Erre Pär és Gunnar is felbátorodott, és ők is kérni kezdtek. Na most aki engem ismer, az tudja, hogy az én kajám, az az én kajám, és inkább felrobbanok, minthogy bárkinek is adjak belőle. Végül mégis átpasszoltam Nilséknek a pizzát, nem tudtam ellenállni annak a könyörgő arckifejezésnek. Úgy csapott le rá Nils, Oscar, Pär és Gunnar is, mintha nem az előbb kebelezték volna be a saját vacsorájukat, hanem hetek óta éheznének! Szétszedték, befalták, örültek a fejüknek. Hazamentünk, leültem a konyhában egy pohár vízzel, mikor Amanda hívott, hogy menjek filmet nézni vele és a fiúkkal. A két hím elfeküdt a két kanapén, de Amanda némi testvéri igazságtevés (vagyis félig lelökte a bátyját a kanapéról) helyet foglalt Oscar mellett. Én felhúzódtam a karfára, Nils viszont nagy kegyesen odaszólt, hogy nyugodtan odaülhetek hozzá, AMENNYIBEN áldásomat adom arra, hogy nem éppen csekély méretű csülkeit kereszteb elhelyezhesse az én csülkeimen. Megengedtem, mert hát mégiscsak jó hugica vagyok. Először a Jeff who lives at home című filmet néztük meg, Jason Segellel a főszerepben. A film után Amanda elment aludni, mi viszont úgy határoztunk, megnézünk még valamit. A Prometheus mellett döntöttünk. Nekem nem igazán jött be, Oscarral poénkodtunk rajta, Nils meg szépen beszunyált. Mikor végeztünk ezzel is, bátyuskám elment lefeküdni, mi Oscarral néztünk egy kis Így jártam anyátokkal-t, majd mi is követtük a példáját.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.